Versenyzés feltételei

VERSENYEN VALÓ INDULÁS FELTÉTELEI

Magyarországon megrendezésre kerülő karate versenyen, bajnokságon indulhat

minden olyan tagszervezet igazolt versenyzője, aki megfelel a mindenkori

versenykiírás feltételeinek, tagja a Magyar Karate Szakszövetségnek, rendelkezik

a Magyar Karate Szakszövetség, vagy az MKSZ által elfogadott más érvényes

Budo Pass igazolványával és versenyengedélyével s azokat a helyszínen bemutatja.

Tagszervezetének nincs kilencven napnál régebben lejárt köztartozása, nem áll Cstv. szerint végelszámolási, csőd-, illetve felszámolási eljárás alatt.

_______________________________________________________________________________

MAGYAR KARATE SZAKSZÖVETSÉG

VERSENYRENDEZÉSI ÉS VERSENYELLENŐRI SZABÁLYZAT

Jóváhagyta:

A Magyar Karate Szakszövetség Elnöksége

2007. évi október hó 05. napján

Dr. Mészáros János

A Magyar Karate Szakszövetség Elnöke

I. VERSENYEK ÉS SZABÁLYRENDSZEREK

A Magyar Karate Szakszövetség Versenyrendezési és Versenyellenőri szabályzata összhangban a sportról szóló 2004. évi I. törvény rendelkezéseinek megfelelően, érvényes minden, a Magyar Karate Szakszövetség, vagy a Magyar Karate Szakszövetség tagszervezetei által rendezett karate versenyeire, melyeknek a Magyar Karate Szakszövetség versenynaptárában szerepelniük kell, vagy amelyet a Magyar Karate Szakszövetség Versenybizottsága rendkívüli eljárásként utólagosan engedélyezett. A Magyar Karate Szakszövetség amatőr rendszerű versenyrendszerben rendezi a versenyeit.

1.) Magyarországon karate verseny, bajnokság rendezésére a Magyar Karate Szakszövetség jogosult. A rendezés jogát a megfelelő szabályok alapján alkalmanként tagszervezeteire átruházhatja. Az engedély egy-egy verseny rendezésére szól, melyet a Versenybizottság ad ki a rendezőnek.

2.) Ezek a versenyek három szabályrendszerben rendezhetők:

  • WKF

  • IPPON SHOBU

  • KNOCK DOWN

3.) A versenyek lehetnek kiemelt minősítő, minősítő vagy nem minősítő versenyek, ezeken belül hazai vagy nemzetközi, amelyeket az MKSZ versenynaptárában, valamint az adott verseny versenykiírásában rögzíteni kell. Az egyéni minősítések alapján a tagszervezetek között rangsor kerül megállapításra.

4.) A versenyek elnevezése szerint:

Magyar Bajnokság: A három szabályrendszerben, a hivatalosan elfogadott versenyszám és kategóriák felosztásának megfelelően évente csak egy rendezhető, ami kiemelt minősítő versenynek minősül.

Diákolimpiai verseny: Mindhárom versenyrendszerben, a Magyar Diáksport Szövetség éves programjában szereplő, az MKSZ által rendezett kiemelt minősítő verseny.

Országos Bajnokság: A Magyar Karate Szakszövetség tagszervezetei által rendezett nyílt, vagy zárt országos verseny. A legmagasabb kategóriájú verseny, ami nem minősül Magyar Bajnokságnak.

Országos verseny: Minden olyan, az előbbi kategóriába nem tartozó verseny, mely országos „hatáskörrel” lett meghirdetve.

Területi verseny: Az ország egy-egy területére kiírt verseny.

Klub, vagy klubok közötti meghívásos verseny, amelyen maximum négy klub versenyzői vesznek részt, melyek nem számítanak minősítő versenynek.

5.) Nemzetközi verseny rendezése esetén kerülni kell a megtévesztő elnevezést. A Világ Bajnokság, Európa Bajnokság, Világkupa, Európa Kupa, elnevezések használata csak akkor engedélyezett, ha a Magyar Karate Szakszövetségnél regisztrált nemzetközi szervezet ehhez hozzájárul, és ezt a rendező tagszervezet a Versenybizottságnak bemutatja.

II. A VERSENYEK ENGEDÉLYEZÉSE

Karate versenyt, bajnokságot rendezhet Magyarországon minden olyan szervezet, aki tagja a Magyar Karate Szakszövetségnek, nincs kilencven napnál régebben lejárt köztartozása, nem áll Cstv. szerint végelszámolási, csőd-, illetve felszámolási eljárás alatt, ezeket igazolja és rendelkezik a Magyar Karate Szakszövetség Versenybizottságának engedélyével. A sporteseményt rendező sportszervezet által kijelölt főrendezőnek rendelkeznie kell az MKSZ által kibocsátott versenyszervezői engedéllyel. A főrendező felelős a sportesemény magas színvonalú zavartalan lebonyolításáért ezen szabályzat alapján ill. a sportról szóló 2004. évi I. törvény rendelkezéseinek megfelelően.

1.) A televíziós és rádiós közvetítési jogokkal a Magyar Karate Szakszövetség rendelkezik, mely jogokat a rendezőnek az adott versenyre a versenyengedéllyel együtt ad át.

2.) Általános eljárásként minden tárgyévet megelőzően augusztus 31-ig kell leadni a versenyrendezésre vonatkozó igényeket. A beérkezett igényeket a Versenybizottság egyezteti, majd előkészítve terjeszti az elnökség elé és a soron következő Elnökségi ülésen kerülnek elfogadásra.

Törekedni kell a Magyar Karate Szakszövetség kiemelt minősítő versenyeinek pályáztatására, a rendezők pályázati úton történő kiválasztására. A pályázatokat minden esetben a Versenybizottság írja ki, figyelembe véve a Magyar Karate Szakszövetség érdekeit. A pályázatot úgy kell kiírni, hogy minden érdekelt fél időben megkapja.

3.) Rendkívüli eljárásként is bekerülhet egy esemény a Magyar Karate Szakszövetség esemény naptárába. Ezt, az eseményt megelőzően legalább 60 nappal kell írásban kérni a Versenybizottságtól. A verseny idejét egyeztetni kell a már elfogadott versenynaptárban szereplő versenyekével. Csak olyan napon rendezhető ez a verseny, amely napon nem kerül más hasonló verseny megrendezésre. Az így elfogadott eseményre is minden előírás kötelezően vonatkozik.

III. A VERSENYEN VALÓ INDULÁS FELTÉTELEI

Magyarországon megrendezésre kerülő karate versenyen, bajnokságon indulhat minden olyan tagszervezet igazolt versenyzője, aki megfelel a mindenkori versenykiírás feltételeinek, tagja a Magyar Karate Szakszövetségnek, rendelkezik a Magyar Karate Szakszövetség, vagy az MKSZ által elfogadott más érvényes Budo Pass igazolványával és versenyengedélyével s azokat a helyszínen bemutatja. Tagszervezetének nincs kilencven napnál régebben lejárt köztartozása, nem áll Cstv. szerint végelszámolási, csőd-, illetve felszámolási eljárás alatt.

1.) A versenyengedély iránti kérelmét az amatőr sportoló csak a tagszervezetén keresztül nyújthatja be a Magyar Karate Szakszövetség felé. A versenyengedély megszerzésének feltétele a mindenkori, Magyar Karate Szakszövetség által megállapított díj megfizetése és a sporttevékenységgel kapcsolatos érvényes élet- és baleset-biztosítás megléte. A versenyengedélyt, mint a sportszervezet tagja, vagy mint a sportvállalkozással sportszerződés alapján szerződéses jogviszonyban álló személy kapja meg.

2.) A Magyar Karate Szakszövetség érvényes versenyengedélyével rendelkező amatőr sportoló részt vehet hazai vagy nemzetközi szervezésű pénzdíjas versenyen.

3.) Amatőr sportoló sportszervezettel amatőr sportolói sportszerződést köthet, viszont sportvállalkozás keretében csak sportszerződés alapján sportolhat.

4.) Nemek, korcsoportok: Minden versenyző a nemének és korcsoportjának megfelelő versenyszámban indulhat.

5.) Súlycsoportok: Minden versenyző egyéni versenyen csak a mérlegeléskor ténylegesen mért súlynak megfelelő súlycsoportban indulhat. Ez alól kivétel az ugyanazon a versenyen rendezett abszolút kategóriás versenyszám. Amennyiben csapatverseny esetében súlykorlátozás, súlykategória van, úgy azt a versenykiírásban szerepeltetni kell.

6.) Csapatbajnokságon való indulás: A csapatbajnokság csapatlétszámára vonatkozóan a Magyar Karate Szakszövetség mindenkori döntése érvényes. Egy-egy csapat állhat 5+2, vagy 3+1 főből. A Csapat Magyar Bajnokságon egy csapat legfeljebb 2 regisztrált egyesület, klub versenyzőiből állhat. Azonban ebben az esetben a nevezés mellékleteként mindkét egyesület edzője írásban köteles nyilatkozni és hozzájárulni a közös csapat részvételéhez. A csapat minden tagjának versenyengedéllyel kell rendelkeznie.

7.) Külföldi állampolgárságú versenyző indulási jogosultsága: Magyar egyesületbe igazolt külföldi állampolgár a Magyar Bajnokságok kivételével szerepelhet a Magyar Karate Szakszövetség versenyrendszerének eseményein.

A határainkon túl élő magyarok esetében a Versenybizottság engedélyezheti a indulásukat a Magyar Bajnokságon is, amennyiben egyesületük előzetesen kérvényezte azt. Honosítási kérelemmel rendelkező sportoló indulási jogosultsága szintén egyedi elbírálás alá esik.

Kettős állampolgárságú sportoló csak egyik hazája bajnokságán indulhat. Ez irányú döntéséről írásban kell nyilatkoznia. Ezekben az esetekben és ezen sportolók válogatottságával kapcsolatban a nemzetközi szövetségek előírásait maradéktalanul be kell tartani.

8.) Magyar állampolgárságú, külföldre szerződött versenyzők indulási jogosultsága a hazai versenyrendszerben: Minden magyar versenyző külföldi egyesülettel csak a hazai egyesülete és a Magyar Karate Szövetség engedélyével szerződhet. Az így megkötött szerződést évenként meg kell újítani.

A megkötött szerződés csak akkor lép életbe, ha a Nemzetközi Versenyzési Engedély összegét, a Nemzetközi Szövetség, vagy a Magyar Karate Szakszövetség által megállapított összeget a versenyző befizette a Magyar Karate Szakszövetség pénztárába. Ha egy magyar versenyző engedéllyel külföldre szerződött és engedélye van a befogadó ország nemzeti bajnokságában való indulásra, akkor a Magyar Bajnokságon nem indulhat.

9.) Rendkívüli elbírálás: A szabályozástól eltérően csak akkor van lehetőség a versenyen való indulásra, ha a nevezési határidő előtt írásban felmentést kértek a Versenybizottságtól és az azt indokoltnak tartotta és írásban engedélyezte. Az engedély csak különlegesen indokolt esetben, rendkívüli helyzetben és indokkal kérhető és adható meg. A Versenybizottság határozata ellen a Magyar Karate Szakszövetség elnökségéhez lehet fordulni jogorvoslati kérelemmel.

IV. A versenyrendezés SZEMÉLYI feltételei

1.) Versenyrendezői testület:

  • főrendező

  • rendezők

  • hivatalos személyzet: küzdőterenként min. 3-3 fő

  • jegyzőkönyvvezető, bemondó, időmérő

  • segédszemélyzet a küzdőtér biztosításához, lehetőség esetén 3 fő, de min. 2 fő küzdőterenként

  • mérlegeléshez min. 2 fő mérlegelési helyenként

  • jegyszedők

  • rendező személyzet a küzdőtér és a nézőtér elválasztásához.

2.) A verseny során közreműködő versenyorvosok, a megfelelő létszámban.

  • A verseny csak akkor kezdhető el, ha legalább egy orvos már a helyszínen van.

  • Kumite verseny alatt lehetőség szerint minden küzdőtéren önállóan biztosítani kell a szakszerű orvosi felügyeletet, szükség esetén a szakszerű orvosi ellátást. Rendkívüli esetben két küzdőterenként is legalább egy orvos jelenléte szükséges. Amennyiben nincs minden küzdőtéren önálló versenyorvos, úgy sérülés esetén az egyik küzdőtéren szüneteltetni kell a versenyt és csak akkor folytatható, ha a versenyorvos felszabadul.

  • Törekedni kell rá, hogy a kumite verseny ideje alatt egy mentőautó készenléti szolgálatban legyen a verseny helyszínén.

3.) A Magyar Karate Szakszövetség, vagy a Magyar Karate Szakszövetség tagszervezetei által rendezett kiemelt minősítő vagy minősítő versenyein, bajnokságain, melyek a versenynaptárban szerepelnek, vagy amelyet a Magyar Karate Szakszövetség Versenybizottsága engedélyezett, csak a Magyar Karate Szakszövetség bírói testületének hivatalos, érvényes minősítéssel rendelkező tagjai bíráskodhatnak. Nemzetközi versenyen külföldi bírók is bíráskodhatnak.

4.) A verseny főbírója: A főbírót a versenyszervező kéri fel a Magyar Karate Szakszövetség bírói testületének hivatalos, érvényes minősítéssel rendelkező tagjai közül, kivéve a Magyar Bajnokságokat és a Diákolimpiákat, ahol a Bírói Bizottság szakreferenseinek döntései alapján kerülnek kijelölésre.

5.) Bírói testület: A verseny, bajnokság lebonyolításához szükséges megfelelő létszámú és minősítésű versenybírót a versenyszervező vagy a kijelölt főbíró kéri fel a közreműködésre. A versenyen közreműködő főbíró ill. a bírói testület tagjai az érvényben lévő minősítési fokozatuknak megfelelő bírói díjat kapják, melyet számla ellenében vehetnek át.

V. A versenyrendezés tárgyi feltételei

1.) A versenyek kategóriái és rendezési feltételei.

I. kategória:

Kiemelt minősítő versenyek (Magyar Bajnokság – egyéni és csapat; Diákolimpiák)

  • Az MKSZ rendezi, vagy átadja a rendezés jogát valamely tagszervezetének.

  • A rendező tagszervezetnek az MKSZ verseny engedélyével kell rendelkeznie.

  • Az MKSZ esemény naptárában szerepelnie kell.

  • A verseny főrendezője megfelelő tapasztalattal, versenyrendezői múlttal rendelkező személy legyen.

  • Mentő biztosítása a 6/1991NI1.23. MKM 4. szakasz, a sporteseményekkel kapcsolatos egészségügyi feladatokról szóló rendelet alapján.

  • Lelátóval és ülőhelyekkel ellátott sportcsarnok szükséges.

  • A küzdőtereknek tatami borítással kell rendelkezniük.

  • A küzdőterek a nézőtértől külön választhatóak legyenek.

  • A főbíró az MKSZ BB szakreferensei által kijelölt személy kell hogy legyen.

  • A bírói testületet az MKSZ BB szabályzatának megfelelően, országos minősítéssel rendelkező tagjaiból kell delegálni.

  • Az MKSZ Versenybizottsága által delegált versenyellenőr részvétele kötelező.

  • Az alkalmazott versenyszabály az MKSZ Versenybizottság által kiadott, az adott versenyrendszer nemzetközi szabályrendszere legyen.

  • A sorsolás számítógépes formában kell hogy történjen az MKSZ adatbázisából a Versenybizottság közreműködésével.

  • A verseny- és minősítési jegyzőkönyvek elkészítése sz MKSZ hivatalos minősítési nyomtatványán, és annak a Minősítési Bizottsághoz történő eljuttatása a versenyt követő 7 napon belül.

    • Ezeken a napokon semmilyen más verseny nem rendezhető!

II. kategória:

Minősítő versenyek, Nemzetközi versenyek, Országos Bajnokságok

  • A rendező tagszervezetnek az MKSZ verseny engedélyével kell rendelkeznie.

  • Az MKSZ esemény naptárában szerepelnie kell.

  • Nemzetközi verseny esetén az MKSZ-szel külön szerződést kell kötni.

  • A verseny főrendezője megfelelő tapasztalattal, versenyrendezői múlttal rendelkező személy legyen.

  • Mentő biztosítása a 6/1991NI1.23. MKM 4. szakasz, a sporteseményekkel kapcsolatos egészségügyi feladatokról szóló rendelet alapján.

  • Lelátóval és ülőhelyekkel ellátott sportcsarnok szükséges.

  • A küzdőtereknek tatami borítással kell rendelkezniük.

  • A küzdőterek a nézőtértől külön választhatóak legyenek.

  • A főbíró az MKSZ bírói testületének az adott versenyrendszerben a legmagasabb minősítéssel rendelkező tagja kell hogy legyen.

  • A bírói testületet az MKSZ BB szabályzatának megfelelően, országos minősítéssel rendelkező tagjaiból kell delegálni.

  • Az MKSZ Versenybizottsága által delegált versenyellenőr részvétele kötelező.

  • Az alkalmazott versenyszabály az MKSZ Versenybizottság által kiadott, az adott versenyrendszer nemzetközi szabályrendszere legyen.

  • A sorsolás számítógépes formában kell hogy történjen az MKSZ adatbázisából kell hogy történjen.

  • A verseny- és minősítési jegyzőkönyvek elkészítése sz MKSZ hivatalos minősítési nyomtatványán, és annak a Minősítési Bizottsághoz történő eljuttatása a versenyt követő 7 napon belül.

    • Ezeken a napokon azonos versenyrendszerben semmilyen más verseny nem rendezhető!

III. kategória:

Országos, területi, Klubok közötti versenyek

  • A rendező tagszervezetnek az MKSZ verseny engedélyével kell rendelkeznie.

  • Az MKSZ esemény naptárában szerepelnie kell.

  • Megfelelő méretű, ülőhelyekkel ellátott sportcsarnok/tornaterem, a verseny biztonságos lebonyolításához.

  • Mentő biztosítása a 6/1991NI1.23. MKM 4. szakasz, a sporteseményekkel kapcsolatos egészségügyi feladatokról szóló rendelet alapján.

  • A küzdőtereknek tatami borítással kell rendelkezniük, kivéve azokat a stílusversenyeket, ahol ez nem kötelező.

  • A küzdőterek a nézőtértől külön választhatóak legyenek.

  • A főbíró az MKSZ bírói testületének az adott versenyrendszerben az egyik legmagasabb minősítéssel rendelkező tagja kell hogy legyen.

  • A bírói testületet az MKSZ BB szabályzatának megfelelően kell delegálni.

  • Az MKSZ Versenybizottsága által delegált versenyellenőr részvétele kötelező.

2.) A Magyar Karate Szakszövetség sportrendezvényei csak olyan sportlétesítményben szervezhetőek, amely a sportrendezvények jellegére is tekintettel a sportrendezvényen résztvevők személyét és vagyonát nem veszélyezteti, ahol a küzdőtér és a nézőtér szétválasztása biztosítható. Ha a helyszín olyan helységben van, amelynek az elérhetősége a regisztráció ideje alatt tömegközlekedési eszközzel nem biztosított, úgy a versenykiírásban tájékoztatást kell adni megfelelő szálláslehetőségről. A nézőtér legyen alkalmas legalább a versenyzők és kísérőik elhelyezésére, de kívánatos további nézői helyek biztosítása is.

3.) A küzdőtér legyen alkalmas elégséges shiai-jok előírás szerinti, biztonsági sávval kalkulált elhelyezésére. Biztosítsa a versenyasztalok, versenyorvosi asztalok elhelyezését, rendelkezzen a versenyzők felkészülésére, bemelegítésére szolgáló elegendő területtel.

4.) A verseny helyszínén a verseny teljes ideje alatt legyen biztosítva:

  • bírói szoba,

  • megfelelő számú és férőhelyű, kulturált öltöző, fürdő és mellékhelyiség,

  • külön orvosi szoba, ha ez nincs, akkor is biztosítani kell a nyugodt fektetési lehetőséget a sérült versenyzők kezelése számára,

  • büfé üzemelése.

5.) Felszerelés és segédeszközök:

  • Asztalok és székek a közreműködők, meghívott vendégek részére.

  • Eszközök a küzdőtér és nézőtér elválasztásához, a küzdőterek kijelöléséhez.

  • Megfelelő számú. segédeszköz a tatamik tisztán tartására és csúszásmentesítésére.

  • Súlycsoportos verseny esetén megfelelő számú hitelesített mérleg és megfelelő mérlegelési helyszín.

  • Megfelelő színű és mennyiségű övek (min. 2-2 küzdőterenként), ill. zászlók és pontozótáblák.

  • Verseny jegyzőkönyvek megfelelő példányszámban.

  • Futóidő mérésére alkalmas stopperek és gongok küzdőterenként.

  • Megfelelő hangosítás (lehetőség esetén küzdőterenként).

  • Telefon, telefonálási lehetőség a verseny teljes időtartama alatt.

  • Asztal a serlegeknek, díjaknak.

  • Dobogó az eredményhirdetéshez.

VI. A VERSENYKIÍRÁS TARTALMI KÖVETELMÉNYEI

A Magyar Karate Szakszövetség valamennyi hivatalos versenyét, bajnokságát melyek szerepelnek a versenynaptárban, az előző évben a verseny naptárba való bekerülési kérelemmel együtt leadott hivatalos versenykiírás alapján, vagy a versenybizottság által előzőleg jóváhagyott versenykiírás szerint kell megrendezni.

1.) A versenykiírásnak tartalmaznia kell minden olyan információt és adatot, ami elengedhetetlenül szükséges az adott versenyre való felkészüléshez.

2.) Valamennyi végleges és részletes versenykiírást a verseny időpontja előtt 28 nappal a Magyar Karate Szakszövetség Versenybizottsága által jóváhagyott formában és módon ki kell küldeni a szövetség tagjainak.

3.) Amennyiben a versenyt és a versenykiírást engedélyeztetni kell, akkor azt a verseny időpontja előtt 60 nappal írásos formában el kell juttatni a Versenybizottsághoz. A Versenybizottság köteles gondoskodni a gyors, 14 napon belüli elbírálásról, melynek eredményét haladéktalanul köteles megküldeni a kérvényezőnek.

4.) Valamennyi versenykiírásnak tartalmaznia kell az itt felsorolt és meghatározott általános tartalmi követelményeket, illetve az azzal összefüggő pontos információkat.

  • Verseny megnevezése (fajtája, jellege)

  • Verseny célja

  • Verseny időpontja

  • Verseny helyszíne (a célszerű megközelíthetőség feltüntetésével)

  • Verseny rendezője (főrendező megjelölésével)

  • Versenyszabály, verseny lebonyolítási módja (versenyrendszer) védőfelszerelés, stb.

  • Versenyszámok felsorolása

  • Nevezési feltételek (korosztály, övfokozat, súlycsoport, Budo Pass, sportorvosi igazolás, sportbiztosítás)

  • Díjazás módja

  • Nevezés módja, határideje, (pontos cím és forma)

  • Nevezési díj és befizetésének módja, határideje

  • Sorsolás (ideje, pontos helye)

  • Jelentkezés (regisztráció, mérlegelés, stb.)

  • Versenybíróság (főbíró személye, bírói kar összetétele)

  • Óvás módja, díja

  • Belépődíj

  • Közlemények

  • Nevezési lap

VII. A VERSENYEK DOKUMENTÁLÁSA

A Magyar Karate Szakszövetség által rendezett versenyeken, bajnokságokon hivatalos versenyjegyzőkönyvet kell készíteni. A versenyjegyzőkönyvnek alkalmasnak kell lennie arra, hogy segítségével a verseny menete és eredménye egyértelműen követhető legyen, a minősítés, illetve a rangsorolás elvégezhető legyen. A verseny- és minősítő jegyzőkönyveket a hivatalos formanyomtatványon, papíron vagy e-mailben kell eljuttatni az MKSZ irodájába.

1.) A versenyjegyzőkönyv részei:

  • a végleges versenykiírás

  • a verseny nevezési lapjai

  • a verseny menete alatt kitöltött dokumentumok, nyomtatványok, beleértve az óvások dokumentumait is

  • eredményösszesítő

  • versenyellenőri jegyzőkönyv

  • minősítési jegyzőkönyv

2.) A verseny dokumentálásának eszközei. Hivatalos versenynyomtatványok a programnak megfelelően:

    • 2.1. kata verseny jegyzőkönyve:

    • pontozásos versenyforma

    • zászlós versenyforma

    • 2.2. kumite verseny jegyzőkönyve:

    • sorsolási táblák (egyenes ág és vigaszág)

    • körmérkőzések táblázata

    • kumite mérkőzések jegyzőkönyve

    • ellenőrző bíró által vezetett jegyzőkönyv

  • a leléptetésekről, kizárásokról szóló jegyzőkönyv

    • 2.3. eredmény összesítő.

3.) Verseny-nyomtatványok, jegyzőkönyvek kitöltése a jegyzőkönyvvezető feladata. A versenyszám befejezésével köteles a küzdőtér-vezető bíróval aláírattatni azokat, és a főrendezőnek átadni. A teljes jegyzőkönyv dokumentációt a verseny befejezésekor a verseny főrendezőjének, és a verseny főbírójának szignálnia kell. A versenyjegyzőkönyvek tartalmáért (minőségéért, teljességéért) ők ketten felelnek.

4.) Versenyjegyzőkönyvek nyilvántartása: Az elkészült és hitelesített versenyjegyzőkönyvet a rendező, a versenyellenőri jelentést a versenyellenőr legkésőbb a versenyt követő ötödik munkanap végéig el kell juttassa a Magyar Karate Szakszövetség címén a Versenybizottsághoz. Amennyiben a rendezőnek felróható ok miatt nem érkezik meg időben a jegyzőkönyv, úgy a rendező a későbbiekben a versenyrendezés alól felfüggeszthető, ill. attól eltiltható. A versenyjegyzőkönyv egy teljes, részletes és iktatott példányát a Magyar Karate Szakszövetség irodájában meg kell őrizni.

5.) A média feladatok miatt az eredményösszesítő legkésőbb a versenyt követő első munkanap déli 12 óráig be kell érkezzen a Magyar Karate Szövetségbe. Ennek érdekében a rendező működjön együtt a szövetség képviselőjével.

VIII. A VERSENY ELŐKÉSZÍTÉSE

A versenybírók hívása, a versenykiírás, a várható létszám és lebonyolíthatóság, valamint a küzdőterek számától függően történik. A Versenybizottság felkéri a Bírói Bizottságot megfelelő létszámú és minősítésű versenybírók küldésére. A versenybírókat írásban kell értesíteni, mely alapján a versenybírók írásban válaszolnak részvételükről. Az értesítést a Bírói Bizottság és a Versenybizottság is végezheti. A felkérés és a visszajelentkezés dokumentumait meg kell őrizni.

1.) A versenyen használatos segédeszközök mennyiségének, minőségének ellenőrzése.

2.) Versenykiírások kiküldése 28 nappal a verseny előtt.

3.) Sajtó és Média Bizottság tájékoztatása.

4.) Meghívók szétküldése.

IX. A VERSENYEK LEBONYOLÍTÁSA

A sportrendezvény helyszínén a szervező felel a versenykiírásban, a sporttörvényben, és más jogszabályokban meghatározott előírások megfelelő és biztonságos megtartásáért, a sportrendezvény rendjének szabályozásáért, a szabályok maradéktalan betartásáért és ennek ellenőrzéséért.

A szervező felelőssége a nézőknek, versenyzőknek, csapatkísérőknek és egyéb személyzetnek a sportrendezvény helyszínre történő beléptetése megkezdésétől addig tart amíg a sportrendezvény helyszínét elhagyják. A szervező köteles megtenni vagy az illetékes hatóságnál kezdeményezni minden olyan intézkedést, amely a sportrendezvényen résztvevők személyi és vagyonbiztonságának megóvása érdekében szükséges.

A lebonyolítás során törekedni kell arra, hogy a verseny napi időtartama a 8 órát ne haladja meg.

1.) Regisztráció: A versenykiírásban előírt időben és módon a nevezési dokumentumok igazolásával, a nevezési díj megfizetésével, vagy a befizetés ellenőrzésével. Törekedni kell a nevezési díjak előzetes befizetésére. A nevezési díj mértékét a Magyar Karate Szakszövetség évente meghatározhatja. A regisztráció időtartama alatt a verseny ellenőre is tartózkodjon a helyszínen.

2.) Sorsolás: Előzetes sorsolás esetén a sorsolás időpontjáról és helyéről az érdekelteket a versenykiírásban értesíteni kell. A sorsoláson a Versenybizottság egy tagjának, vagy a Versenybizottság megbízottjának jelen kell lennie. Lehetőség esetén előre el kell készíteni a sorsolást. Ha ez nem lehetséges, akkor törekedni kell a gyors sorsolásra, hogy ne akadályozza a kezdést. A sorsolás során kiemeléssel kell biztosítani az egy klubbeliek minél későbbi összekerülését. A sorsolás eredményét a versenyjegyzőkönyvben kell rögzíteni. A sorsolás egy példányát a verseny megkezdése előtt a versenyzők részére könnyen elérhető helyen ki kell függeszteni.

3.) Hivatalos megnyitó: Ha a versenykiírás másként nem rendelkezik, akkor a versenyt a megnyitóval kell kezdeni. A megnyitó ünnepélyességét a rendezőnek kell biztosítania (Csapatok felsorakozása, Magyar Bajnokság esetén himnusz lejátszása, csapatok bemutatása, meghívottak bemutatása, főbíró bemutatása, megnyitó, levonulás). A Verseny programjának, szükség esetén a szabályoknak, vagy azok fontosabb részének az ismertetése.

4.) A verseny megkezdése: A verseny elkezdéséhez minden személyi és tárgyi feltételnek rendelkezésre kell állnia. Mind a kata, mind a kumite versenyeket a versenyre érvényes verseny szabálykönyv előírásai szerint kell lebonyolítani. A verseny csak akkor kezdhető el, ha legalább egy orvos már a helyszínen van.

5.) A verseny menete: A verseny ideje alatt gondoskodni kell a versenyzők és a nézők megfelelő tájékoztatásáról, a folyamatosság érdekében az egyes versenyszámok célszerű sorrendjéről is. A versenyszámok kezdete előtt legalább 10 perccel tájékoztatni kell a versenyzőket és a közönséget a versenyszám kezdetéről és pontos helyéről. A verseny során csak az éppen versenyző és a felkészülő sportolók és edzőik tartózkodhatnak a küzdőtéren. Az aktuális shiai-jo mellett csak a soron következő versenyző és edzője tartózkodhat. A versenyzők és edzőik csak karate-gi-ben, vagy tréningruhában tartózkodhatnak a küzdőtéren a részükre kijelölt területen.

6.) A mérkőzés alatt csak egy edző tartózkodhat a versenyző mellett a küzdőtéren a részére elhelyezett széken, vagy a versenyzője mögötti oldalán a küzdőtérnek. Az edző a versenyzőjével szemben, az ellenfél mögötti - az oldalvonal melletti - területen nem tartózkodhat A versenyző és az edző a karate-do szabályai szerint köteles viselkedni a verseny alatt. Az edző csak indulatoktól mentes hangon és hangnemben adhat utasításokat versenyzőjének.

7.) A verseny döntői: A verseny szabálykönyvnek megfelelően lebonyolításra kerülő döntők időpontját a jelentősebb versenyek kiírásaiban előre rögzíteni kell. Törekedni kell a verseny pontos időbeosztás szerinti lebonyolításáról. Amennyiben a döntőkre nem egy időben kerül sor, úgy célszerű a kata versenyszámok után is egy külön eredményhirdetést tartani.

8.) Eredményhirdetés: Az eredményhirdetésre megfelelő külsőségek között, ünnepélyesen kerüljön sor. A versenyzők a díjátadásnál egységesen karate-gi-ben vagy tréningruhában kötelesek megjelenni. Magyar Bajnokságon a versenyzők karate-gi-ben kötelesek a díjátadáson résztvenni. A díjátadás során biztosítani kell az eredmény megfelelő kihirdetését, a jelenlévők tájékoztatását. Ugyancsak fontos. hogy az esemény súlyának megfelelő díjak kerüljenek átadásra, melyek az ünnepélyes díjátadással együtt emelik a verseny rangját.

9.) A verseny vége: A verseny végéről, hivatalos bezárásáról a rendező tájékoztassa a résztvevőket és a közönséget.

X. AZ ÓVÁS

Óvás nem nyújtható be az egyes versenybírók megítélési szempontjaira, azok alkalmazására vonatkozó vélelmezett tévedések esetén. Az ebben a témakörben meghozott döntések a bírók szakmai tudása és lelkiismereti megítélése körébe tartoznak, óvás tárgyát nem képezhetik. E tárgyban figyelembe kell venni és alkalmazni kell a verseny szabálykönyvek előírásait.

1.) Óvást csak a versenyző vagy a csapat hivatalos képviselője nyújthat be:

  • A feltételezett szabálysértés ellen, amely a szabálykönyv, ill. rendelkezéseinek be nem tartásából, hibás alkalmazásából erednek.

  • a verseny résztvevőire,

  • a tévesen kihirdetett, vagy bejegyzett eredményre,

  • a versenyző indulási, versenyzési jogosultságára,

  • az egyes versenyzők magatartására.

2.) Az óvást a főbírónak kell benyújtani írásban, közvetlenül a vitatott esemény után a versenykiírásban kiírt óvási díj megfizetésével a szervezőnél. Az óvásnak tartalmaznia kell a vélt szabálysértés pontos leírását, ami ellen az óvás irányul, valamint azt, hogy a hibás döntést miként változtassák meg.

3.) Az óvást a Főbíró és/vagy a hivatalos Versenyellenőr vizsgálja ki, figyelembe véve az óvást alátámasztó bizonyítékokat. Annak érdekében, hogy az óvás jogosságát objektíven eldönthessék, a Főbíró jogosult a hivatalos videofelvételek megtekintésére, a közreműködő hivatalos személyek megkérdezésére. Amennyiben az óvást a Főbíró és a Versenyellenőr elfogadja, a megfelelő intézkedéseket meg kell tenni. Az óvási díjat ez esetben a versenyszervező visszatéríti.

4.) Az óvás tárgyában hozott határozat ellen 5 munkanapon belül a Magyar Karate Szakszövetség Elnökségéhez lehet fellebbezni. A fellebbezésnek tartalmaznia kell mindazokat az adatokat, melyek az óvás benyújtásához is szükségesek, illetve az óvás elutasításának indoklását és körülményeit, továbbá a 10,000 Ft fellebbezési díj a Magyar Karate Szakszövetség pénztárába történő befizetés igazolását. A fellebbezésnek nincs halasztó hatálya. Ha az Elnökség helyt adott a fellebbezésnek a fellebbezési díj visszafizetésre kerül.

XI. A HIVATALOS VERSENYELLENŐR HATÁSKÖRE, FELADATAI

A hivatalos versenyellenőr a Magyar Karate Szakszövetség Versenybizottságának tagja vagy a bizottság által megbízott személy, aki a Magyar Karate Szakszövetség Versenyrendezési és Versenyellenőri szabályzata alapján fejti ki tevékenységét, minden a Magyar Karate Szakszövetség, vagy a Magyar Karate Szakszövetség tagszervezetei által rendezett hivatalos kiemelt minősítő, minősítő versenyein, bajnokságain melyeknek, a Magyar Karate Szakszövetség versenynaptárában szerepelniük kell, vagy amelyet a Magyar Karate Szakszövetség Versenybizottsága rendkívüli eljárásként utólagosan engedélyezett.

1.) Versenyellenőri feladatok ellátásával olyan elismert, megfelelő fokozattal, ismeretekkel és versenyszabály, ill. versenybírói ismeretekkel rendelkező szakembert kell megbízni, aki személyiségét és szakmai tudását tekintve alkalmas a feladatra.

2.) A versenyellenőr hatásköre kiterjed:

  • A verseny teljes menetére, a versenykiírásban leírtak maradéktalan betartatására, a kezdéstől egészen a verseny végéig.

  • Bármilyen változtatásra, a versenykiírástól eltérő javaslat elbírálására.

  • A versenyzők előzetesen leadott nevezéstől eltérő, korosztály és súlycsoportbeli eltérések kérelmeinek elbírálása.

  • A versenyzők előzetesen leadott nevezéstől eltérő, korosztály és súlycsoportbeli eltérések kéreleminek elbírálása.

  • Az óvás jogosságának kivizsgálása és elbírálása a főbíróval együtt.

3.) A versenyellenőr feladata: A Magyar Karate Szakszövetség Versenyrendezési és Versenyellenőri szabályzatának betartása és betartatása, továbbá

  • A verseny teljes menetének a figyelemmel kísérése, beleértve a regisztrációt, a verseny tényleges lefolyását egészen az eredményhirdetésig, a jegyzőkönyvek lezárásáig és a verseny hivatalos befejezéséig.

  • A szabályzat értelmében az észlelt hiányosságok jelzése. Ha ezt a helyszínen kell megtennie, akkor a főbíró, vagy a főrendező felé, ha nem akkor az ellenőri beszámolóban.

  • A tapasztaltak alapján a verseny értékelése és véleményezése, javaslattétel a verseny színvonalának emelése, a versenyrendezés javítása érdekében.

4.) A versenyellenőr munkája a verseny alatt:

  • Ellenőrizze a helyszín alkalmasságát, felkészültségét, a mérkőzések lebonyolításához szükséges eszközök meglétét.

  • Kövesse figyelemmel a regisztrációt, a mérlegelést és helyszíni sorsolás esetén annak menetét.

  • Kísérje figyelemmel a verseny menetét, a közreműködők munkáját, a versenyzők viselkedését, hozzáállását.

  • Alakítson ki véleményt a közreműködő versenybírók, a rendezők és a jegyzőkönyvvezetők munkájáról.

5.) A versenyellenőr munkája során jogosult:

  • Ellenőrizni az egyes versenyzők indulási jogosultságát igazoló okmányokat,

  • Figyelemmel kísérni a mérlegelést,

  • Figyelemmel kísérni a jegyzőkönyvvezetők munkáját,

  • A sorsolás szabályszerű menetét,

  • Észrevételeket tenni a rendezők munkájával kapcsolatban,

  • Észrevételeket tenni a helyszín alkalmasságával és a nézők tájékoztatásával kapcsolatban.

  • Az indulási feltételeknek nem eleget tevő versenyzőt kizárni a versenyből.

  • A versenyt leállítani, ha olyan szabálytalanságot észlel, amely nem felel meg az MKSZ Versenyrendezési és Versenyellenőri Szabályzatának, a versenyzők testi épségét veszélyezteti, vagy a karate hírnevét nagy mértékben rontja.

6.) A hivatalos versenyellenőr a mindenkori legmagasabb kategóriájú versenybíró díjának megfelelő díj, ill. költségtérítésben részesül, melyet számla ellenében az MKSZ irodában, a versenyt követő héten vehet át. A verseny ideje alatt teljes ellátásban részesül, szükség esetén szállás biztosításával a regisztráció korai kezdése miatt.

Jelen Versenyrendezési és Versenyellenőri szabályzat készült a sportról szóló 2004. évi I. törvény rendelkezéseinek alapján, a Magyar Karate Szakszövetség eddig érvényben lévő Versenyrendezési szabályzat, valamint a Versenyellenőri szabályzata alapján.